Eltelt egy újabb hét

A szerdai edzés meglepetéssel kezdődött. A kardió gépek között felfedeztem egy kakukktojást. Tesztelésre kapott a terem egy gépet, olyan mint a wave, és egy taposó keresztezése. A pulzusomat felnyomta az egekbe, de tetszik! Vagyis tetszett. Edzés végén éreztem csak, hogy a térdemet kinyírta rendesen az oldalirányú mozgás. Úgyhogy hanyagolnom kell az új gépezetet, pedig jó volt egy kis újdonság. Pénteken hiába a nagy csábítás, maradtam a futópadon. Az edzéseim még mindig teljes testre irányulnak. És talán még egy-két hétig marad így. Aztán bontom, és megkezdődhet az igazi munka. Így most még elég unalmas. Egyenlőre stabilan 1 kg ment le, amit már ki is jelenthetek. :o) Még maradt 9. Olyan 63-62 kg körül lesz az igazi szenvedés, mert ott  a szervezetem általában már szeretne megállni. Az étkezéseket egészen jól megoldom, valamiért akárhányszor eszembe jutott a diéta, egyetlen dolog biztos volt: az Update. Sokan elítélik, de nekem bejött. Most próbálok ez alapján enni, persze nem mindig sikerül. :o) Főleg a hétvégék a veszélyforrások, ilyenkor azért eltűnik a tányérról egy-két süti. :o) De most még nem halok bele. Igaz ez már a 4 hét vége, és már -2 kg-nál kellene tartanom, papírforma szerint. Helyette csak a felénél járok. Erről valószínűleg pont a fent említett hétvégi "nemnézemhogymiteszem" tehet. Viszont ha nem a kilókat és a papírformát nézzük, 1 méretet csökkent a méretem, és az edzősrácok is megjegyezték, hogy alakulgatok. :o) Nekem ez tökéletes visszajelzés, hogy a jó úton járok. :o)

A zene az kell!

"Lehet egy dal, vagy ritmus, vagy zaj, egy árva hang, egy jel. A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!"

Hétfő. A hétfő mindig mumus. Nincs kedvem dolgozni, pláne, hogy vasárnap egy jót sétáltunk Manókkal (kutyák). Szép volt az idő is, szép még az erdő is, el tudnám képzelni a hétköznapokat is így. De ha nem lenne hétfő, akkor a keddet utálnám. :o) Napközben zenéket válogattam, mert megígértem már egy ideje a teremben, hogy frissítem kicsit a cd tárat. Így estére kellőképpen fel voltam már pörögve. :o) Alig vártam, hogy az új zenékre edzek! Szerintem a zene sokat számít, majdnem 2 órát töltöttem a teremben, és ha nem lennék időhöz kötve, biztos, hogy bírtam volna még minimum egy órát! Nagyon jól esett, komolyan. Egyenlőre átmozgató edzéseim vannak, ez már a 4. hét. Még ameddig bírom csinálom ezt, hivatalosan még 4 hét lenne az ideális, de alig várom már, hogy szelektálhassam az izmokat. Úgy többet és jobb minőségben lehet edzeni. De egyenlőre még a visszaszokás fázisa van, próbálom ésszel csinálni és nem elkapkodni a dolgot. Nem hiányzik még egy sérülés. Na ha már sérülés: ma először éreztem az elmúlt 3 hétben a combomban, hogy nem 100%-os. Edzés végén van 30 perc kardió, ma épp a futópad volt szimpatikus, de csak tempós gyaloglás erejéig. És a 10. percnél elkezdett fájni. Egyből Dr. House ugrott be, hogy nekem is lesz majd szép lángokkal dekorált botom. Kicsit leálltam, átmasszíroztam, folytattam. Fájt. Aztán nem foglalkoztam vele. Nyújtásnál pedig szépen el is múlt. Egyébként a sérülés eredete: buktam egy hatalmasat, és látványosat bringával. A kormány olyan szerencsétlenül fordult, hogy telibekapta a combom. Első pillanatban biztos voltam a combcsont törésben. De szerencsére nem az lett, lábra tudtam állni, igaz nagyon nehezen. A fejemet a bukósisak szépen megvédte, csak a könyökömről égett le a bőr csúszás közben. A combom meg.. Egy - szerencsére nem nagy - részen akkora trauma érte, hogy elhalt ott az izom, és a mai napig szépen be van horpadva. Kellett kb. egy hét mire újra tudtam hajlítani a lábam, és újabb 2 hét mire bicegés mentesen tudtam járni. Azóta nyüglődünk. Hol fáj, hol nem. Van amikor terhelésre fáj, van amikor terhelés nélkül is. És persze van, amikor semmi baja. Úgyhogy, ezért is szokok vissza lassabban és megfontoltabban az edzésekre. Egy biztos: bukósisakot mindig hordjatok bringázáshoz!! A másik meg: hallgassatok edzés közben olyan zenét (akár mp3 lejátszóról) ami inspirál, ami megerősít, amiben érzitek, hogy "igen meg tudom csinálni"!! :o)

Hol kezdjem?

Elkezdeni mindig a legnehezebb. Legalábbis én így vagyok ezzel. Belekezdeni valami újba, vagy épp valami régibe, ami feledésbe merült. Vagy egy levélbe. Vagy egy bejegyzésbe. De aztán csak akad pár felkonferáló sor. Illik ilyenkor pár mondatot magamról mondani, és hogy miért is írok, igaz? Hm.. Hol kezdjem? :o)

Rólam lásd: magamról. A blogban úgyis rólam fogtok olvasni, a napjaimról, így sok minden kiderül majd.
Kezdetnek: a blog nagyrészt az edzések miatt íródik. Végzős testépítő sportedző lennék. Addig amíg végre minden külső tényező úgy alakul, hogy semmi nem tesz keresztbe a vizsgáim előtt. Eddig 2x kellett halasztanom. És nem, nem azért mert lusta dög vagyok. :o) Egyszerűen mindig volt valami fontosabb, többek között az életem rendbe rakása mindkét esetben. Plussz volt 2 komolyabbnak mondható balesetem, egyik 2 éve (fejsérülés), a másik 1 éve (lábsérülés). Az előbbit - lekopogom - szövődmények nélkül megúsztam, az utóbbi majd mostanában fog kiderülni. Kimaradt kb. 1 év, edzés nélkül. Nemrég kezdtem újra, de mintha most tanulnék újra járni. A szervezet emlékszik, és én is. Csak amíg én többre, addig a kis testem kevesebbre. :o) De szeretem, csinálom, élvezem, és nem értem, hogy bírtam ki ennyi ideig edzések nélkül. Ha épp nem a teremben, vagyok akkor a kutyáimmal és párommal járjuk az hegyeket, erdőket, mezőket. Mert ez a másik nagy szerelem. A hegyek. Meg a kutyáim. És a fotózás. És... :o) Egy biztos: unatkozni nem fogtok, csak legyen időm írogatni! :o)