2014. február 4., kedd

Egy kis mondat elemzés

Mi a közös ezekben a mondatokban?

Múlt héten majdnem elmentem futni, de még nem vettem meg a futócipőt.
Szombaton majdnem elmentem futni, de mennem kellett dolgozni.
Vasárnap majdnem elmentem futni, de megbetegedtem.
Ma reggel majdnem elmentem futni, de még mindig beteg vagyok.

Leginkább az, hogy nem történt meg. 
tegnap este már egészen jól éreztem magam, mindez valószínűleg köszönhető a coldrex áldásos jótékony hatásának. A reggeli nemérzemjól magam, meg valószínűleg annak köszönhető, hogy 1, kiment a coldex hatása, 2, a tegnapi gyenge teljesítmény evésben nem várt enerváltságot hozott. Most is inkább itt döglök, pedig lassan indulnom kellene dolgozni.

2014. február 3., hétfő

2 év, 11 hónap

Ennyi, bizony. Eltelt. Ez alatt az idő alatt a termet is bezárták, ahova jártam, ahova kötődtem, ahol éltem. Gyakorlatilag ott nőttem fel. Mást meg nem tudtam megszokni. A sulit nem fejeztem be. Pedig csak a záróvizsga hiányzik. De nem érzem szükségét még egy papírnak. Amit akartam, azt megtudtam, megtanultam, azt úgysem veszi el senki. Közben elköltöztem, egy kis kertes házba, erkéllyel. Egy gyönyörű völgybe. Egyedül. Manóék sincsenek velem sajnos. Ők boldogan élik életüket a megszokott otthoni környezetben. Én meg boldogulok, ahogy tudok. Megtanultam sok mindent. Főképp mentálisan. Leginkább, hogy csak és kizárólag magadra számíthatsz. Másra nem. És, hogy az egyedüllét nem feltétlenül rossz. Sőt. Az edzések még egy ideig mentek, a bezárás után itt-ott próbálkoztam, de a lelki világom vissza-vissza vágyott. Előtte, azóta és most is bringázok. Sokat. Már amennyit megengedhetek magamnak. Mondjuk őszintén megengedhetnék sokkal többet is, csak lusta dög lettem. :o) Általában hegyen. Völgyön. Fel. Le. Lefelé néha durván. :o) Felfelé meg néha tolva. :oD 
De akárki akármit mond, borzasztóan hiányzik az a fajta élet, amit akkor éltem. Az a napi rutin, az a biztonság érzet, ami ebből a rutinból ered, hogy tudom mi lesz holnap. Jó egyébként korlátok nélkül élni, azt csinálni amit akarok, a munkán kívül persze, de nekem kellenek azért a szabályok, a rendszeresség. A tudatosság. Ez a legjobb szó. Na ez hiányzik! :o)
Úgyhogy teszek ellene. Edzek. Más megoldás nincs. Valamit. Valahogy. Meg irkálok, mert az is hiányzik. Hátha idetéved valaki. :o)

Diétával nyitottam múlt héten vasárnap. Rám fér, maradjunk annyiban. A drága párom furán is nézett rám, mert ő egyáltalán nem ismeri ezen fajta múltamat. Semmi update - kicsit elkorcsosult az utóbbi pár évben - semmi flinc-flanc. Csak az, amit tudom, hogy beválik. Kalória számolás. Semmi extra, semmi divat, viszont a legjobb. Változtak azért itt is a dolgok. Mert amíg régen mindent mértem grammra, majd könyvből kikerestem az értékeket, majd számolgattam, ezt a lehető legegyszerűbben most megoldom egy sima alkalmazással okostelefonon. :o) Kicsit azért leegyszerűsíti a dolgot. Persze ezt is csak ésszel, mert nem minden igaz ami ott van. De okos kis dolog. Ez a myfitnesspal. Kell egy kis idő mire megszokod, kiismered. Ez nekem egész pontosan 1 nap volt. :o) Ezután gondoltam egy nagyot, hogy akkor ha már ilyen jó kis helyen élek, gyakorlatilag az erdőben, akkor futok. Vagyis nemfutok. Csak valami hasonlót végzek ami olyan mintha. Erre másnap elkezdett havazni. És a tökéletesen karbantartott immunrendszerem a hóesés látványától összeomlott, úgyhogy az egyetlen sporttevékenységem jelen pillanatban minél gyorsabban kevergetni a kanalat a mézes-teás bögrében.
Szóval akkor hajrá nekem, üdv újra itt, üdv újra az úton. :o)

2011. március 1., kedd

Adipokill teszt 12. nap


Ma mell-váll edzés volt. Nem egy nagy kalóriafelhasználó edzés, ráadásul amióta vészesen csökkent a mellméretem (egy hónap alatt 3 centi!!) visszavettem a mell edzésből. Persze tudom, hogy nem ettől ment le, hanem a fogyástól, de miután kisebb a zsírréteg az izom is jobban látszik, és ez számomra nem túl esztétikus látvány. Úgyhogy elég gyorsan végeztem ma, és nem csaltam le a kardiót sem. :o) Edzés előtt egy órával 2 adipokill, de lassan lehet, hogy menni fog a 3 is. Nem tudom, mit kellene éreznem, de elég gyenge az amit tapasztalok. Reggelente alig bírok felkelni, és napközben azért lecsúszik a 2 kávé. Este viszont nem tudok aludni, és talán edzés közben többet iszok. Ezen kívül majdnem, hogy semmi más nincs. Mondjuk azt sem tudom mit várjak el. Csak a Reformhoz tudom hasonlítani, de azzal meg voltam kattanva rendesen. :o) Az adipokill meg állítólag erősebb.. Hát én már nem tudom... Mindenesetre 4-6 hétig még adok neki esélyt. :o)

2011. február 27., vasárnap

Adipokill teszt 11. nap


Ma délelőtt voltam egy kis plusz kardió edzésen Bogival. Féltem, hogy nem jön, mert én is szívesebben aludtam volna még, de kellemesen csalódtam. :o) Előtte két adipokill és egy kávé. Valamiért nekem kell a plusz koffein. 1 órát intervallban voltam a futópadon 3-5 perc futás 3-5 perc gyaloglással váltva, utána még fél órát hegymenetben gyalogoltam. Furcsa volt vasárnap a teremben lenni, de jól esett. Itthon ebéd után még kimentem a kutyákkal is sétálni egy órát, úgyhogy a tegnapi egész napos döglést egyenlítettem ma. :o) Gyönyörű idő volt, napsütés, viszonylag még meleg is. Kár, hogy nem tudtunk elmenni túrázni, de remélem egyre gyakrabban lesz ilyen szép idő. :o)

2011. február 26., szombat

Adipokill teszt 10. nap


A mai bevett adipokill száma egyenlő a nullával... Éjfél körül sikerült elaludni, viszont reggel 8-kor már fel is keltem. De csak lélekben. :o) Olyan szintű fáradtság és leginkább izomlázam van, hogy délig ki sem másztam az ágyból. Fáj mindenem. Főleg a hasizmom. A húzódzkodás igencsak megdolgoztatja, és tegnap azért méééég rádolgoztam. De a hátamat is érzem,  a vállamat, és a karomat is. :o) Délben csináltam reggelit, de utána annyira fáztam, hogy visszafeküdtem az ágyba. És sikerült elaludni. Megint. :o) Délután fél ötkor keltem fel!! :oD Na de majd holnap. Megbeszéltük Bogival, hogy megyünk edzeni 10-re, remélem ő is meg fog jelenni, nem csak én. :o) Ritkán edzem hétvégén, de érzem, hogy kell a plusz kardió. Már azért is mert belecsaltam a diétába ma. :o( /Reggel frissen sült pizza illatra keltem.. Szerintetek?/ Délután még a kutyákkal is kimegyek sétálni. Eredetileg futni szerettem volna velük, de időközben leesett már megint egy adag hó, így nem fogok futkosni. Nem vagyok gyakorlott futó, csak amolyan koca-kocogó, így semmi tapasztalatom a téli futás terén. Marad a séta. Most azt hiszem megyek fürdeni, és visszafekszem az ágyba. :oD

2011. február 25., péntek

Adipokill teszt 9. nap


Vagy én működöm furán, vagy eléggé hozzá vagyok edződve a stimulánsokhoz.. Reggel szokásos 1, edzés előtt bevettem egyszerre a 2 szemet. És semmi. A 3. gyak után is csak ültem a padon pihenő időben, semmi pörgés, semmi feldobottság. Oké azt mondtam, hogy megnézem Hell nélkül mit tud 2 szem, de annyira akartam pörögni. Úgyhogy előkerült a táskából az energiaital. Mire eljutottam a láb edzéshez szépen fel is tuningolt. :o) Igaz elgondolkodtató, hogy ez vajon már függőség a felpörgetett edzés felé? És vajon, hogy fogok edzeni, ha vége az adipokill kúrának? Elég lesz csak az energia ital, ahogy régen? Az alvással sem lesz gond, fél 12 van és érzem, hogy álmosodom. Most ilyenkor mi van? Jövő héten emeljem 2x2-re vagy esetleg reggel 2 edzés előtt 3? Meglátjuk.

2011. február 24., csütörtök

Adipokill teszt 8. nap


Ma jutottam el oda, hogy kevés a napi 2x1 szem. Reggel-délelőtt egy enyhe feldobottságon kívül semmi más nem volt. Úgyhogy délután bevettem kettőt, de csúsztatva. Egyet 4-kor egyet pedig 5-kor. Féltem, hogy sok lenne egyszerre. Tévedtem. Edzeni 6-kor kezdtem, gondoltam felpörgök addig. De nem... Úgyhogy a szokásos majdnem elmaradhatatlan Hell-hez folyamodtam. Fél dobozzal ittam meg, és a péntekihez hasonló hiperpörgést produkáltam. :oD De valahogy annyira jó volt! Persze a kezem megint remegett, és a pulzusom is elég magasan volt. De ez az amit én érezni akarok edzés közben!! :o) Iszonyatosan jó volt, a húzódzkodás simán és szűken is 4X12 volt, a múlt heti 4X8-10-hez képest. Tele voltam energiával, és csak azt éreztem hogy még-még-még!! Az edzés végén a kardió is már-már jól esett ami szinte ritkaság. Futottam, amit egyébként szintén ritkán szoktam, de annyira pörögtem, hogy futnom kellett. :oD Alvás nem tudom, hogy lesz, mert még most is teljesen pezsgek. Reggel meg megnézhetem magam, amikor huszadszor is lenyomom a szundit, mert egyszerűen képtelen vagyok felkelni. Kíváncsi leszek holnap, ha egyszerre veszem be a kettőt, vajon fog-e Hell nélkül működni. Azért biztos ami biztos egyet bekészítettem már a táskába.. :o)

És egy kis számvetés, meglátjuk mit tudok az adipokillal karöltve lefaragni belőle:

Bicepsz: 31cm
Mell: 84cm
Derék: 71cm
Poci: 85cm
Csípő1: 90cm
Csípő2: 96cm
Comb: 57cm
Vádli: 37cm

Súly: 64.9 kg