Para = ijedtség, ijedelem, pánik..

... rémület, szorongás, riadalom, nyugtalanság, aggodalom, rettegés, riadtság. Csak hogy pár szinonímát említsek. Ma volt az utolsó teljes test edzésem. :o) Mondhatnám, hogy vééééégreee!! de kicsit félve állok majd hétfőn a kihívás elé. Nem tudom mit találnak ki nekem a fiúk - az egyszerűség kedvéért ezentúl G. és L. -  de már most félek tőle. Valami új edzésmódszert akar G. kipróbálni nálam, ez az FST7. FST=Fascial Stretching Training (izompólya nyújtás) rövidítése, a 7 pedig a szetteknek a száma, amit a célizomra kell végezni az adott izom edzésének végén. Nem szeretnék kisregényt írni róla, bővebben ITT olvashattok a témáról. Nem is tudom.. azért remélem L. még beleszól a dolgokba, mert ha ez vár rám, esténként annyi erőm sem lesz, hogy írjak ide pár sort. A lényeg, hogy valami teljesen új dolog vár hétfőtől, ami egyszerre vált ki belőlem izgalmat, kíváncsiságot, és félelmet. Ma G. végig figyelte az edzésem, és én a végén már rendesen frusztrálva éreztem magam. Vajon helyesen csinálom? Egyenes a karom? Megfelelő szögben áll a lábam? A végén már annyira idegesített, mert mániákusan figyeltem a helyes kivitelezésre. Nem tudom, hogy fog ez nekem menni. Bírom a kritikát, ha építő, de próbálok maximálisat nyújtani, hogy ne kelljen semmit mondani, csak annyit a gyak végén, hogy ez szép volt. De azt, hogy figyelnek...! Na azt neeem.. Kicsit félek a terheléstől is, vajon a rehabos testrészeim hogyan fogják tolerálni. A másik oldal meg ami aggasztó, hogy vajon a Kedves mit fog reagálni erre az egészre. Nem mintha nagyon érdekelné mit csinálok és hogy. De panaszkodni azért tud, hogy ha fáradt vagyok. Jó lenne heti 4x menni, de megegyeztünk, hogy nem viszem túlzásba. Egyszer már megtettem , ésss.. háááát.. nem lett túl jó vége. Kell azért egy adag önzőség az edzéshez. Mert ez az én időm, és az én testem, és nem mondok le róla más kedvéért. Na ezt már önzőségnek szokták nevezni, azt hiszem. Ez nem megy másképp. Egyszer már 2 éve sikerült átesni a ló másik oldalára, meg is lett az eredménye. Azon kívül, hogy egész jó kis formám lett, ráment a kapcsolatom. Na persze a Kedvest sem kell sajnálni, ő detto ugyanezt csinálta, sőőőőt. :o) Annyi a különbség a mostanihoz képest, hogy régen ő is edzett (más sportág), most már nem. Régen még értékelte, és érdekelte amikor meséltem az edzéseimről. Most már nem. Nehezebben tudunk így kompromisszumot kötni. Demotiválódott. Létezik egyáltalán ilyen szó? :o) Neki még a heti 3 edzésem is sok, én meg érzem, hogy kevés. Nehéz ezt így. De remélem, hogy megoldódik. Hétfőig meg összekaparom magam. :o) És remélem lesz annyi erő bennem, hogy írni is tudok majd az edzés után. :o)